A Badacsonyi Kéknyelű

Posted by Bak Ildikó
on 07 September 2016

Többször felmerült már az igény, hogy kóstoljunk végre kéknyelűket, most itt a lehetőség.

Kicsit körbenéztem az interneten hogy mi is a helyzet ezzel a fajtával. A Vinoport a következőket írja:

A kéknyelű ajánlott fajtaként ma is kizárólag Badacsonyban van jelen, engedélyezettként azonban telepíthető a Balaton-felvidéki borvidék Káli körzetében. Összességében mégis kevéssé elterjedt.

 

A fajta a navét a kékes-vöröses árnyalatű levél - ill. fürtnyeléről kapta. kéknyelű azért különleges, mert megmaradt ősi valójában, ugyanis nem képes önbeporzásra, hanem egy másik szőlőre van szüksége ahhoz, hogy ez megtörténjen. Sokak szerint pont ebben a kuriózumban rejlik piaci potenciálja is. Azt mondják, hogy erre kellene felhívni a világ figyelmét. Hiszen végül is nincs sok más szőlő, amelynek szexuális élete lenne. A kéknyelű párja a budai zöld, amellyel vegyesen kerül telepítésre.

A két különböző szőlőfajta aránya körülbelül 70:30, a kéknyelű javára. Azt is tudni érdemes, hogy nem feltétlenül soronként váltogatják a fajtákat, az is lehet, hogy egy sorba többféle tőke kerül.

Külön érdekesség, hogy mostanában a budai zöldnek riválisa akadt a nem olyan rég nemesített rózsakő személyében. Ez a szőlőfajta a budai zöld és a kéknyelű keresztezésével jött létre, ízben közelebb áll a kéknyelűhöz. Ennek eredményeként szüretelni is könnyebb, a legtöbb esetben nem válogatják.

Jelenleg hazánkban szinte kizárólag a Badacsonyi borvidéken termesztenek kéknyelűt.

Szóval 2016.09.23-án mi is megkóstoljuk ezt a szexy fajtát. A kóstolóról bővebb info ITT található, jelentkezni pedig e-mailen vagy telefonon lehet 2016.09.21-ig.

Szeretettel várunk mindenkit!